Sok olyan játékot ismerek, ahol elég egy papír és ceruza. Ezekből most hármat fogok itt bemutatni, ami változó nagyságú gyerekeknek való.
1. Bolházás: Számokat kell írni a lapra. Mondjuk 1-30-ig, vagy 50-ig össze vissza. Jön az első, neki be kell karikázni az 1-est és összekötni a 2-es el. A következőnek más színnel bekarikázni a hármast és összekötni a kettesel. Aztán megint az első jön, neki bekarikázni a négyest és összekötni a 3-as al,és így tovább, növekvő sorrendben. Mind a ketten más színnel vannak, és a lényeg, hogy a másik vonalán nem szabad átmenni, mert akkor bolhát kap. Akinek több bolhája van az veszít.
3. Kertetezős. Fogni kell egy kockás lapot. Ezt is ketten játszák más színnel. Vonalakat kell húzni a négyzetrács oldalain, mindig úgy, hogy hozzáérjen a már meglevő vonalhoz. Aki az utolsó vonalat húzza a bekarikázott négyzet körül az nyeri azt a négyzetet. beleírja a nevét. Akinek több a négyzete az nyer.
4. Autóverseny. Ez már egész nagy gyerekeknek is élvezetes.
Egy autóversnypályát kell rajzolni tetszés szerint.
Pl. így:
A verseny mindig valamelyik tetszőleges kiindulási vonalról indul egy egy négyzetnyi egyenes vonallal. Ketten játszák. Egy lépés után a másik következik. A lépést úgy kell kiszámolni, hogy az előző mozgást leképezem, és oda rakok egy pontot. Az a közép. A körülötte átlósan levő kockákra is rakok pontot az a sarok. Ezek bármelyikére lehet menni a következő lépés során. Így lehet lassítani, gyorsítani, aknyarodni. Az nyer, aki hamarabb eléri a célt, vagy aki nem ment neki a szélének.
Példák a lépésekre:
kezdés, majd az első lépés leképezése: Eggyet fel:
A következő lépés leképezése: Egyet jobbra, kettőt fel.
És így tovább.
Utolsó kommentek